|
|
|
2010-10-24 00:48:45, vasárnap
|
| |
| |
Plivelic Iván: Az Én Forradalmam Budapest, 1956
Boldog az a nemzet melynek nincsenek mártírjai!
/Bertold Brecht/
Előszó
Saját szándékom ellenére 1956-ban forradalmár lettem! Én, aki mindig békés és politikától mentes voltam, egyszerre csak nálam sokkal magasabb szintű, és számomra nemigen érthető dolgokban találtam magam. Magukkal ragadtak az események, majd ennek sodrában hamarosan én is résztvevőjük lettem, és tevékenységemet a végén az egyik főszereplőként fejeztem be.
Ma is csodálkozva nézek vissza akkori magatartásomra, és a korábban nem feltételezett megváltozásomra. Azután ahogy vége lett, hamar visszatértem korábbi saját énembe, mivel az örökké áskálódó, szakállas forradalmár nem illik természetemhez. A tudományok, művészetek és sok más számomra kedves dolog létezik a világban, ami mindezeknél jobban érdekel.
Az alábbi írás egy olyan publikálatlan, ismeretlen történet, amely néhány bátor fiatalról szól, akik 5 napig ellenálltak a szovjet hadseregnek és evvel megakadályozták számukra az egyik főútvonal használatát. Ezek a fiatalok 1956. november negyedike és nyolcadika között nem kevés kárt okoztak az elnyomónak Pestszentlőrincen, az Üllői út mentén, amíg a halál nem vetett véget ennek a heroikus ellenállásnak. Tudtommal az 1956-os budapesti harcok e része mind ez ideig sehol nem került nyomtatásban közzétételre.
Csupán csak bizonyos idő multán jön rá az ember arra, hogy korszakváltó eseményekben vett részt, vagy legalábbis annak egy kicsinyke részében, és talán érdemes mindezt másokkal is megismertetni.
Egyike vagyok azon a túlélőknek lehet, hogy talán csak az egyetlen, aki egyáltalán képes még leírni, hogy milyen véres események is történtek a mi kis csoportunkkal, amely megtisztelt azzal, hogy a vezetőjének választott. Akkori bajtársaim emlékére írom le a küzdelmeinket, élményeinket, pontosan, úgy ahogyan lefolytak, semmit el nem véve, vagy hozzá nem adva a megtörtént valósághoz.
Ez az írás nem egy a forradalomról készült tanulmány, arról számos más igen jó munkát írtak. Mindez csupán az én személyes történetem, egy egyéné, aki "alulról" a nép közül látta és élte át az eseményeket.
Így hittem egészen a múlt évig, amikor felfedeztem, hogy Horváth Miklós említi az én esetemet 1956 Hadikrónikája könyvében! Igaz, elintézi mindössze 17 sorban, kevéske az enyéimhez viszonyítva, de nem is itt a probléma ami - J'accuse! - kiáltásra kényszerít.
Horváth írja: «A XVIII. kerületben — Pestszentlőrincen — november 4-e után több helyen támadást intéztek a szovjet csapatok ellen. A rendőrség tagjai elhagyták az épületet, a felkelők és a lakosság a rendőrség fegyvereit széthordták. 1103 A Béke téren november 4-én nemzetőrök és katonák vegyesen Szántó Farkas Béla főhadnagy, a közeli légvédelmi alakulat tisztje segítségével, majd irányításával a szovjet csapatok bejutásának megakadályozása céljából két légvédelmi löveget helyeztek tüzelőállásba. Erről a helyről tüzet nyitottak egy repülőre, illetve több lövést adtak le földi célokra is. A két lövegre mért erős tűzcsapás miatt november 5-én a közeli temetőbe vonultak vissza. Szántó Béla főhadnagy ezen a helyen is a parancsnokságot átvette, helyettese Forró András főhadnagy lett. A löveggel november 6-án légi célra tüzełtek, november 7-én a szovjet harckocsikkal folytattak tűzharcot. Ezt követően a lövegekkel az iparvasút mellett új tüzelőállásba települtek át. Ezen a helyen a kezelők egy szovjet tehergépkocsit kilőttek. A menekülő szovjet katonákat elfogták. A foglyokat a Bókai János iskolába kisérték, ahol Szántó főhadnagynak átadták őket. A szovjet katonák további sorsa ismeretlen. Később Budapest felől szovjet harckocsik érkeztek, amelyekre a lövegből tüzet nyitottak. A szovjet harckocsik visszalőttek. Forró főhadnagy megsérült és két felkelő az életét vesztette.
1104 HL.BKB. B. IV. 056/1958. Szántó Béla fhdgy. és tsai.
Meg kell cáfolnom néhány kijelentését:
1. Lehet, hogy Szántó főhadnagy igazába jelen volt a helyszínen, de én abszolút nem emlékszem, hogy Ő vagy más tiszt engem vezényelt volna. Nem emlékszem Kiss L. Margitra sem, mint ahogyan az a tárgyalás soraiból olvasható a nálam lévő fénymásolaton. Ugyanakkor igazán meglepő, hogy a többtized tanú és vádlottak közül egy sem említ engem. Az is olvasható soraimból, hogy a történész soraihoz képest, mi sokkal több harci feladatot végeztünk el.
Szántó Farkas Bélából mindenáron bűnbakot akartak formálni. Jó része a Neki tulajdonított cselekedeteknek az én művem volt; mint például, az emelkedés mögött rejtezkedő oroszok feje fölé lőni, és én kiáltottam “az oroszok, az oroszok", majd biztosan hozzátéve, míg az ágyún ültem “lőjetek". Én adtam ki a tüzet elsőnek az orosz teherautóra s csak aztán tüzelt az út másik oldalán levő lövegünk. Én voltam már aznap a megválasztott vezető, amikor elfogtuk a két katonát.
Nehéz hibákról olvashatunk a tárgyalás jegyzeteiből, miszerint csak egy tank lőtt volna ránk az utolsó összecsapásnál. Tutsch József, /egy más, általam ismert tárgyaláson/ megerősíti emlékemet, hogy 6 tank jött ellenünk. Itt Horváth helyes a számban, de hetedikére teszi mi nyolcadikán történt. Az ágyukat mi katonák vontattuk ki a Béke térre és nem a civilek. Abszolút érthetetlenül hallgatnak a tárgyaláson a rengeteg halottról a pékség előtt, mikor az oroszok odalőttek. /talán akarattal?/ Múlt nyáron véletlenül megismertem egy szemtanút, aki megerősítette leírásomat. Nincs tudomásom két felrobbant tankról /csak megsérültekről/, vagy óriási nagy ágyukról, mint ahogyan állítja egy előkerült forradalmár. Szerintem más helyen látta őket.
2.Végeredményben megfosztanak engem azon hazafias cselekedetekről, melyekkel díszíthetem magamat.
3. Nem csak kivégezték a szerencsétlen Szántó főhadnagyot, ami visszavonhatatlan, de sokkal rosszabb, hogy senkise tud róla! Szántót 1989-ben rehabilitálták, de nem az emlékét: ott sárgul a Hadtörténeti Múzeum alagsorában egy elfelejtett tárgyalás soraiban. Ha nem megyek el én kibányászni, valószínűleg a Nemzet sohase tudott volna hősiességéről és érdemetlen haláláról. Miként ölték meg, mennyire kínozták, nem derül ki a papírokból, és ha nem igyekszünk azokat nyilvánosságra hozni, néhány évtized után csupán por marad, és senkise tud Róla.
4.Jellemző a mai helyzetre, hogy úgy Szántó, mint én, hiányzunk az 56-os Intézet honlapjáról, pedig ennek kellene a forradalmárokkal foglalkozni. Nyilvánvalóan Részükre csak ,,bizonyos típusú" forradalmárok érdemlik meg ezt a megtisztelést, mi egy fillérbe se kerülne.
De hát az igazi rehabilitáció Magyarországon még a jövő titka...
/Részlet a FREEDOM '56 angol nyelvű emlékkönyvből/
Az én forradalmam
Kitört a forradalom Budapesten. Jóformán teljesen el vagyunk zárva a külvilágtól. Nincs rádió, nincsenek újságok, nincs kimenő, szabadság. Ezekben a napokban töltöm le az első évet a katonaságnál.
A Pestszentlőrinci légelhárító kaszárnyában vagyok, akkor már három hónapja gyakoroltam az ezredírnoki szakmát. A Vörös Hadsereg útján, ma ismét Üllői út, három nagy épület a kaszárnyánk, a parasztháznak álcázott betonépület - a privátházak között - a radar és tűzparancsnokság részére. Az előző kilenc hónapot a 2-es számú ütegnél, Pestszentimrén szenvedtem át, más száz emberrel egyetemben, a katonákat és a tiszteket is beleszámítva.
Bejárásom volt az egyetlen rádiókészülék kis szobácskájába, ahol egy bús fiatal politikai tiszt kétkedve hallgatta a meglepő híreket. Nem tudta, hogy továbbadja-e vagy sem a hangszórókon keresztül a legénységnek. A vezetők azért a biztonság kedvéért megszüntették a szabadkimenőket, és így mindannyian bent maradtunk a kaszárnyában.
Emlékszem, késő délután megjelentek az úgynevezett huligánok a kaszárnya előtt: a bent lévőkkel szerettek volna beszélni, de az őrség elutasította őket.
- Nyavalyás dögök, betörők, közönséges tolvajok! - volt az egyik bajtársunk hízelgő véleménye. Ő, mint többen mások is, akkor még hitt a rendszerben. ...Már sötétedik. Egy kézigránát robbanását hallani: mi történik? Néhány puskalövés, káromkodás. A nem hívott vendégek visszavonulnak. ...Leváltás után ideje volt otthagyni a társaságot, célszerűnek látszott az irodámban elbújni a szem elől. Időközben aztán a muri egyre nőtt, és most már a menedékem felé is kezdtek szálingózni a puskalövések. ... Tibor megjelent. Szerinte pillanatokon belül megtámadják a kaszárnyánkat is. A támadók a közvélemény szerint börtöntöltelékek és huligánok, félelmetes egyének. Nincs okunk mást hinni, tehát felkészülünk a védelemre.
- Ezek perceken belül áttörnek a kerítésen, és aztán feljönnek ide is. Mit csinálunk?
- Itt az irodában nem tudunk védekezni, talán a legjobb a folyosó végén, a vécéknél, - ott biztosabb. Rögtön átköltözünk az illatos helységekbe puskával, lőszerekkel. A folyosón ég a villany, ha valaki feljön a lépcsőn, akkor meglátjuk, le is lőhetjük, ha kell. ...
Néhány óra a hideg kövezeten nem ad tanácsot, nem jön senki, élvezzük a helység párolgó aromáit egész hajnalig, amikor holtfáradtan lemegyünk valami kaját keresni. Pillanatnyilag a zűrzavar elcsendesedett, de lehetetlen kitalálni, hogy fog-e folytatódni, avagy vége van a lövöldözésnek. Látom közben, hogy az őröket megkettőzték.
Október 25.
Néhány civil ismét jelentkezik a laktanya bejáratánál. Szeretnének beszélni a katonákkal. Be akarnak vonni minket. Szó sem lehet róla, mi semlegesek vagyunk, vagyis nem lázadozunk, arra esküdtünk fel. A parancsnokság ebben megrendíthetetlen, tehát tilt akármiféle érintkezést “azokkal". A parancs: “el kell távolítani őket, ha szükséges, akár a fegyverrel is". Estefelé az újabb felfordulás miatt megkettőztük az őrséget, de mindezen túl nem emlékszem más, említésre méltó eseményre. Talán minden hamarosan visszakerül a normális kerékvágásba - legalábbis ezt reméltük. A rendszer akkoriban még örökkévalónak látszott.
A rádió állandóan a fegyverek letételét, és a rend helyreállítását követelte. Az ultimátum időpontját ismételten eltolták. A zendülés talán jóval nagyobb méretű, mint ahogy azt a kormány állítja? “Ha csak tényleg néhány huligánról és börtöntöltelékekről van szó, hogyan lehetséges az, hogy az ÁVH és a rendőrség még mindig nem tudott elbánni velük?"
Október 25.-én, késő délután üvöltve rohan be a fegyverműves hadnagy: - Gyilkosok, megátkozott gyilkosok, gazemberek! - teljesen magán kívül volt. - A Parlamentnél valaki felülről elkezdett lőni, azt hiszem a szemben levő ház tetejéről. Aztán egyszerre világvége lett, lőttek minden irányból...
Egy újabb támadás lehetősége még este is a levegőben volt. Mi katonák, igencsak furcsa helyzetben találtuk magunkat. Bezárkózva a kaszárnyába, külső hírek hiányában, a tüntetők számára olyanok voltunk, mintha mi a rendszer hű támogatói lennénk. Befészkeltük magunkat Tibi irodájába, kényelmesebb volt, mint az enyém, de főképpen azért, mert neki volt valami elektromos szerkezete, amivel a farkasoknak való hideget akartuk elűzni. A rumli miatt elfelejtették a központi fűtést működtetni. Másnap még mindig a tömegmészárlásról beszéltek. A sok tragikus hír között egy kifejezetten ránk vonatkozó is kezdett fontossá válni. A szakácsok jelentették, hogy az élelmiszereink igencsak fogyatkozóban vannak! Vagy megszorítjuk a nadrágszíjat, vagy valaki kimerészkedik egy kis harapnivalóért, főként kenyérért. Hát ki kell menni az ismeretlenbe, de fogalmunk sincs arról, hogy mi történik a környéken. Egy idősebb tiszt vezetésével kirobogtunk egy nyitott teherautón. Isten tudja miért, kikerültünk valahova a város délkeleti részére, ahol se üzletek, de házak sem voltak, viszont annál több orosz! Ott álltak glédában, felkészülve, hosszú végtelen sorban, állig felfegyverkezve. Csak ültek nyugodtan, jórészük teherautón, a többiek furcsa oldalkocsis motorbiciklin. Egy büdös szót nem szóltak hozzánk, de mi sem szólaltunk meg. Különösképpen felfigyeltem arra a géppisztolyra, amit a nyúlánk vezető tiszt figyelmeztetően lendített felénk. Nem a szokott vacak parabellum volt, amivel a mi saját tisztjeink ékesítették magukat, hanem valami teljesen más, kifejezetten újabb, korszerűbb fegyver...
A váratlan találkozás teljesen megrémített. Menekülésről persze szó se lehetett, másodperceken belül rostává lőtték volna a nyitott teherautónkat. - Vastag bőr a pofán, rájuk se fütyüljetek, csak előre fiuk - mondta az idős tiszt. Találtunk egy lerobbant maszek péket az Üllői úton. Normális körülmények között be se néztünk volna az ablakon. Éppen nagyban keverte a ragadós masszát, majd elkezdte berakni a kemencébe. Várni kellett, de ez nem zavart. Már az is egy tiszta nyereség, hogy kint vagyunk a laktanyából.
Részletek a ,,LA MIA RIVOLUZIONE DA BUDAPEST 1956 ALL'ITALIA. Este-Edition 2006 ISBN-88-89537-27-2 Copyright © by Iván Plivelic" című kötetből
http://www.szozat.org/showpage589.htm |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: börtöntöltelékek, forradalmárokkal, tűzparancsnokság, pestszentlőrinci, tevékenységemet, megváltozásomra, cselekedetekről, figyelmeztetően, felfegyverkezve, megakadályozták, helyreállítását, parancsnokságot, cselekedeteknek, szabadkimenőket, megakadályozása, elcsendesedett, természetemhez, összecsapásnál, pestszentimrén, magyarországon, rehabilitálták, visszavonulnak, magatartásomra, pillanatnyilag, főszereplőként, végeredményben, nyilvánosságra, megsérültekről, élelmiszereink, tehergépkocsit, harapnivalóért, lövöldözésnek, motorbiciklin, forradalomról, forradalmárok, érthetetlenül, egyik főszereplőként, örökké áskálódó, alábbi írás, olyan publikálatlan, szovjet hadseregnek, egyik főútvonal, fiatalok 1956, elnyomónak Pestszentlőrincen, heroikus ellenállásnak, 1956-os budapesti, ember arra, kicsinyke részében, vezetőjének választott, megtörtént valósághoz, múlt évig, enyéimhez viszonyítva, Plivelic Iván, Forradalmam Budapest, Bertold Brecht, Horváth Miklós, Szántó Farkas Béla, Szántó Béla, Forró András, Bókai János, Később Budapest, Kiss, Szántó Farkas Bélából, Tutsch József, Hadtörténeti Múzeum, Nyilvánvalóan Részükre, Vörös Hadsereg, RIVOLUZIONE DA BUDAPEST, ISBN-88-89537-27-2 Copyright, Iván Plivelic”,
|
|
|
|
|
|
| egyik főszereplőként, örökké áskálódó, alábbi írás, olyan publikálatlan, szovjet hadseregnek, egyik főútvonal, fiatalok 1956, elnyomónak Pestszentlőrincen, heroikus ellenállásnak, 1956-os budapesti, ember arra, kicsinyke részében, vezetőjének választott, megtörtént valósághoz, múlt évig, enyéimhez viszonyítva, szovjet csapatok, rendőrség tagjai, rendőrség fegyvereit, közeli légvédelmi, helyről tüzet, közeli temetőbe, parancsnokságot átvette, löveggel november, szovjet harckocsikkal, iparvasút mellett, szovjet tehergépkocsit, menekülő szovjet, szovjet katonák, lövegből tüzet, szovjet harckocsik, életét vesztette, nálam lévő, többtized tanú, történész soraihoz, ágyún ültem, tüzet elsőnek, orosz teherautóra, megválasztott vezető, tárgyalás jegyzeteiből, tank lőtt, utolsó összecsapásnál, rengeteg halottról, pékség előtt, oroszok odalőttek, szerencsétlen Szántó, elfelejtett tárgyalás, 56-os Intézet, forradalmárokkal foglalkozni, igazi rehabilitáció, jövő titka, forradalom Budapesten, napokban töltöm, első évet, ezredírnoki szakmát, parasztháznak álcázott, privátházak között, előző kilenc, 2-es számú, egyetlen rádiókészülék, meglepő híreket, hangszórókon keresztül, vezetők azért, biztonság kedvéért, úgynevezett huligánok, kaszárnya előtt, bent lévőkkel, őrség elutasította, egyik bajtársunk, kézigránát robbanását, irodámban elbújni, szem elől, muri egyre, menedékem felé, közvélemény szerint, folyosó végén, illatos helységekbe, hideg kövezeten, helység párolgó, zűrzavar elcsendesedett, őröket megkettőzték, laktanya bejáratánál, parancsnokság ebben, fegyverrel is”, újabb felfordulás, normális kerékvágásba, rendszer akkoriban, rádió állandóan, fegyverek letételét, rend helyreállítását, ultimátum időpontját, zendülés talán, kormány állítja, fegyverműves hadnagy, szemben levő, újabb támadás, levegőben volt, tüntetők számára, farkasoknak való, rumli miatt, központi fűtést, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 4225
- e Hét: 18455
- e Hónap: 29566
- e Év: 183062
|
|
|
Online
